BRINGÁS AKTIVISTÁKBÓL ÁLLT ÖSSZE MAGYARORSZÁG LEGPROGRESSZÍVEBBEN FEJLŐDŐ JÓTÉKONYSÁGI SZERVEZETE. RÁSZORULÓKON SEGÍTENEK, RENGETEG ÖNKÉNTEST ÉS DIÁKOT VONNAK BE, DE TÁMOGATÓIK ÉS PARTNEREIK KÖZÖTT EGYRE TÖBB CÉG IS OTT VAN.
A Szimpla Kert háztáji piacán találkoztam először a Budapest Bike Maffia aktivistáival . A piac bejáratánál álltak; üres bevásárlószatyrokat osztogattak a befelé igyekvőknek és teli bevásárlószatyrokat gyűjtöttek be a kifelé igyekvőktől. Egyszerű volt a rendszer: kaptam egy szatyrot, ebbe tehettem amit egy rászoruló családnak vásároltam a piacon, és amikor végeztem a bevásárlással, visszaadtam. Az aktivisták ezután bringával kiszállították a csomagokat a címlistájukon szereplő címekre.
Ez az egyszerűség és hatékonyság jellemzi őket azóta is. A 2011-ben indult csoport most már egyesületként működik, és rövid pályafutása alatt számos díjat kapott már innovatív és hatékony projektjeiért. A szervezet alapítójával új bázisukon, a Food Truck Udvarban beszélgettünk.
PUNKOK VAGYUNK
“Aki tudja, kik vagyunk és mit csinálunk, azzal is tisztában lehet, hogy amolyan jó értelemben vett punkok vagyunk.” mondta egy korábbi interjúban Zoli. A Bike Maffia, bár az évek során bejegyzett egyesületté vált, megtartotta alulról szerveződő jellegét és módszereit. Első iskolájuk a Critical Mass mozgalom volt, és folyamatos szervezetfejlesztéseik során sajátos módszertant és arculatot fejlesztettek ki. Konkrét problémákra konkrét válaszokat adnak, mozgósítanak és jól használják ki a szubkultúra adta lehetőségeket.
Hatékony működési modelljük mintha az ellentéte lenne annak, amilyennek a civil szervezetek indultak a rendszerváltás után Magyarországon. Nem írnak pályázatokat, nem tartanak fenn irodát állandó alkalmazottakkal; jelenleg Havasi Zoltán az egyetlen tag, aki “főállásban” csak a szervezet ügyeivel foglalkozik. Először mozgósítanak és csinálnak projekteket kizárólag a saját munkájukból, azután keresnek forrásokat – magánadományok, önkéntesek, cégek bevonásával. Sok klasszikus civil szervezet az utóbbi években próbálja hozzáadni ezeket a módszereket már meglevő szervezeti struktúrájához – és küszködnek vele. Nem véletlenül. A klasszikus NGO megoldás: azonosítani egy problémát és erőforrásokat hajigálni rá. Hát ebben az értelemben punkok Zoltánék: ők nem így gondolkodnak. Eleve csináld-magad mozgalomként indultak, és azok is maradtak, csak közben egyre fejlettebb, kiterjedtebb és hatékonyabb megoldásokat dolgoztak ki.
A SEMMIBŐL – SOKAT
Első akcióik, azóta állandósult tevékenységeik pénz nélkül indultak. Egy ötlet kellett hozzá, és önkéntes munka. Megkérni a vásárlókat hogy vásároljanak be a rászorulóknak is, begyűjteni és gyorsan kiosztani a rendezvényeken megmaradt élelmiszert, összehozni egy rendszeres közös főzést. Ezek mellé menet közben alakultak ki más, összetettebb projektek, a mai szerteágazó tevékenység és hálózat.
Mit is csinál tehát a Budapest Bike Maffia? Az egyszerűség kedvéért két csoportra osztottuk fel a tevékenységüket: állandó tevékenységekre és projektekre. A három állandó tevékenység:
Belegondoltál már, mennyi friss ételt dobnak ki esküvők, konferenciák után? A BBM aktivistái 2014 óta mentenek friss élelmiszereket rendezvényekről, éttermekből, cégektől és magánfelajánlásokból és osztják ki gyorsan, még frissen rászorulóknak.
A Vitaminkommandó gyorsreagálású bringás hadtest: egy, legfeljebb két napon belül kiszállítják a rászorulóknak a BBM raktárába beérkezett friss élelmiszert. Elsősorban egészséges, zöldség-gyümölcs alapú csomagokat visznek. Hetente legalább egyszer akcióba lépnek, ha szükséges – Maffiás kifejezéssel, amikor adománycunami érkezik – többször is.
Közösségi főzés minden második szombaton van, az adomány-alapanyagokból megfőzött, becsomagolt ételt, az aktivisták bringán szállítják ki hajléktalanoknak és rászoruló családoknak.
A Budapest Bike Maffia számos projektje és akciója közül pedig íme öt jelenleg is futó projekt:
Ebben a projektben hajléktalan emberek kapnak eldobható fényképezőgépet, ezekkel örökítik meg Budapestet – ahogy ők látják. A képekből kiállítás és naptár készül. A naptár megvásárolható, a bevételt az alkotók kapják.
CÉGEK, AMELYEK PUNKOKHOZ JÁRNAK CSAPATÉPÍTÉSRE
A Budapest Bike Maffia nem csak önkéntesek mozgósításában erős, nagyon erős kapcsolatokat ápolnak cégekkel is. Több projektjüket, akciójukat cégek segítségével valósítják meg, partnereik között van a Cofidis, a Mol, a Decathlon… A siker titka valószínűleg az, hogy a Budapest Bike Maffia nem kérni megy a vállalatokhoz, hanem partnerként, vagy ügyfélként tekintik őket egy társadalmi vállalkozásban. Van ugyanis egy népszerű szolgáltatásuk: csapatépítő napokat szerveznek. Két legyet egy csapásra: a HR és a CSR osztály is örül. A jól felépített csapatépítő napokat a Vitaminkommandó munkájához kötik, a cég dolgozói önkéntes munkával töltik a napot, majd az akció után kapnak egy érzékenyítő workshopot.
Azzal fogják meg az ügyfeleiket, hogy amit ajánlanak, más mint a többi, piacon kapható termék, és a visszajelzések nagyon jók: el lehet menni egymásra lövöldözni is, vannak ilyen paintball-pályák, meg szabadulószobák, de a BBM csapatépítő programjai egy erős hozzáadott értéket adnak. “Nagyon jól egyébként az önéletrajzodban is az hogy hol önkénteskedtél.” teszi hozzá Zoli.
“Pozitív változást tapasztalok.” mondja, “Azt látom, hogy az embereknek igényük van erre. Egész egyszerűen platformot kell nekik adni arra hogy hogyan lehet segítséget nyújtani másoknak.”
CIVILNEK LENNI
“Kőkemény reformokra lenne szükség”, mondja Zoli, amikor a civil szervezetek társadalmi szerepéről beszél. Nagyon fontosnak tartja hogy rendszerszinten szavuk lehessen a döntéshozásban.
Amikor pedig a személyes motivációiról beszél, és arról, hogy jutott arra a döntésre, hogy beindítja a Bike Maffiát, a közöny és apátia elleni felháborodást, a haragot nevezi meg.
HORIZONTÁLIS TERJESZKEDÉS
Első körben az ügy miatt csatlakoznak emberek, azután pedig a közösség miatt járnak vissza. A közösségi erő a BBM fő összetartó ereje.
És ez a közösség egyre nő: Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Miskolcon működnek már helyi sejtek, idén tavasszal Bukarestben jártak, ahol szintén indul egy. A Budapesttől legtávolabbi BBM csoport pedig Perreirában van – Kolumbiában.
Zoliék minden új csoportot egy know-how csomag átadásával indítanak útjára. Idővel szeretnék összefogni, hálózatba szervezni a sejteket, de a vertikális helyett a horizontális növekedésben hisznek. Budapestből nem lesz vízfej, ahogy Zoli mondja.
A BUDAPEST BIKE MAFFIA HONLAPJA
FACEBOOK OLDAL
Szöveg, video, hang, szerkesztő: KIRÁLY HUNOR
Interjú, fotó: MERCKLE BÁLINT
Fotók: BUDAPEST BIKE MAFFIA